Magyar Dal Fővárosa - Kiegészítő programok, Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
Nyíregyháza rocktörténete címmel Farkas Tibor fotóiból kiállítás nyílik az intézményben, melyre a belépés a rendezvény napján díjtalan.
A rendezvény napján és az azt megelőző napokon – péntek, szombat – félóránként felcsendül a Magyar Dal Fővárosa - Nyíregyháza hivatalos szignálja, a Vasútállomáson, az Autóbusz pályaudvaron, valamint az autóbuszok egyes járatain.
Ezek a járatok, mint „zenélő-buszok” épülnek be a programsorozatba, a rendezvény hétvégéjén élő zene szól majd az előre meghatározott autóbuszokon.
A rendezvény népszerűsítésében segítségünkre van a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft., mely már a nyári időszakban, és a rendezvény idején is segíti vendégeink tájékozódását.
A belváros különleges hangulatáról, a színpadok közti utakon felcsendülő muzsikáról utcazenészek sokasága gondoskodik majd, ezzel is hangulatossá, egyedivé varázsolva a Magyar Dal Napját, ünnepét!
Nyíregyháza illetve a megye médiumai kiemelt figyelmet szentelnek a rendezvénynek. Ez egyrészt a promóciós időszakot, másrészt magát a rendezvény bemutatását jelenti. Az írott és elektronikus sajtó (Kölcsey televízió, Nyíregyházi televízió, Nyíregyházi Napló, Sunshine rádió, Retro Rádió) a fellépőkkel készített interjúk mellett élő bejelentkezésekkel, összefoglalókkal, s természetesen a magyar dalok sugárzásával járul hozzá a rendezvény sikerességéhez.
PROGRAMOK
VIDEÓ