Maszkura és a Tücsökraj


Maszkura és a Tücsökraj

A már kétszeres Fonogram-jelölt csapat 2007. februárjában jött létre, az énekes-harmonikás-dalszerző Maszkura és négy fiatal zenész összefogásával. Maszkura zenei pályafutását Erdélyben kezdte szülővárosában, Marosvásárhelyen majd 2005-ben költözött Budapestre. „Háborgató Maszkuraként” eddig három szóló rap lemezt készített, majd 2009-ben jelent meg debütáló albumuk a Maszkura és a tücsökrajjal, Szégyentelen címmel. Zenéjük alternatív popzene, mégis egy egyedi mixtúra, melyben helyet kap a swing, latin, hip-hop, funk, sőt még a csárdás is. Felléptek az ország szinte összes klubjában és számos hazai és külföldi fesztiválon.

Lemezeik: Szégyentelen (2009), Kérlek, így szeress, Pesti Nők (EP) (2011)

 

Sorban a harmadik a Sztárzseni című albumuk kicsit komolyabb, érzelmesebb, mint amit a „Pesti nőkhöz szokott közönség” vár majd, de azért az új dalok között is találhatóak olyanok, amelyekre remekül lehet majd mulatni, s természetesen nem hiányozhat az irónia sem a korongról. Az eddig népszerű műfaji sokszínűséget megtartva – swing, latin, hip-hop, funk, funk, csárdás, magyarnóta – új színfolttal gazdagítja a banda a zenei palettát: a címadó dalt a „manele” – román mulatós stílus- ihlette, persze itt már sajátos felfogásban ismerhetik majd meg a rajongók. Szerepel a lemezen Maszkura egyik legelső rap dala is, a Kényszerrel viselem, amit a zenekar már megalakulásakor játszott, de csak most rögzítette.

 

HONLAP


FOTÓK


Maszkura és a Tücsökraj
Maszkura és a Tücsökraj
Maszkura és a Tücsökraj
Maszkura és a Tücsökraj
Maszkura és a Tücsökraj
Maszkura és a Tücsökraj
Maszkura és a Tücsökraj
Maszkura és a Tücsökraj

VIDEÓ