Makám és Lovász Irén


Makám és Lovász Irén

A Makám együttes 1984-ben alakult Budapesten. Az önmagát hangszeres kamarazenét játszó csoportnak aposztrofáló csapat muzsikáját az archaikus kultúrák, a kortárs zene az etnojazz progresszív ágai inspirálták. A zenei törzset a balkáni és ázsiai gyökerű szerkezetek, repetitív muzsika, egymásba fonódó népzenék egysége akotja. Jelenlegi repertoárjukban az archaizáló dalok- Lovász Irén autentikus tolmácsolásában - egy sajátos, a Makámot meghatározó egyedi hangzásvilággal párosulnak. Az etnikus, tradicionális és elektronikus hangszerek együttes alkalmazása, a távoli kultúrák zenei eszközeinek sajátos szintézise.

Lovász Irén az egyik legelismertebb magyar népdalénekes világszerte. Nemcsak énekes, hanem tudományos kutató is, a néprajztudomány kandidátusa, (PhD) akadémiai tudományos fokozattal rendelkezik. Műsoraiban, előadásain előnyösen kapcsolódik össze tudományos felkészültsége és énekes előadói tehetsége.

A 80-as években részt vett a magyarországi táncház-mozgalomban. 1987-ben elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet.

Régizenei együttesek szólistája volt, kortárs zenét is énekelt, valamint jazz zenészekkel is dolgozott. Együtt turnézott Európában Snétberger Ferenc jazz gitárossal.
Első szólólemezét, a Világfát, 1995, majd 1999 Fonó Records a Magyar Nemzeti Múzeum felkérésére készitette a nagy Millecentenáriumi régészeti kiállítás kísérőzenéjeként.

1998-2003-ig dolgozott együtt a Makám együttessel. Műsoraik egy kortárs zenei nyelvet, etno-jazz stílust ötvözött, felhasználva, a magyar népzene és különböző tradicionális kultúrák etnikus hangzásait és hangszereit.
Közös lemezeik: Skanzen 1999, 9 Colinda 2001, Szindbád 2002.(Fonó Records).
2000- ben szólistaként turnézott a Hungarian World Music Orchestra-val, amely magyar jazz -és népzenészekből áll.

A makám zenekarral való együttműködsé utáni egyéb projektjeiben is sorra söpri be a legrangosabb elismeréseket, 2003-ban az év legjobb énekesnőjének járó emerton díjat kapta meg, 2006-ban Bartók emlékdíjat kapott 2008-ra pedig már két aranylemezt tudhatott a magáénak.
 

 

HONLAP


FOTÓK


Makám és Lovász Irén
Makám és Lovász Irén
Makám és Lovász Irén
Makám és Lovász Irén

VIDEÓ


FELVÉTELEK