Lohonyai Zoltán és zenekara



Lohonyai Zoltán és zenekara

Elegáns koncerten mutatkozott be Lohonyai Zoltán dalszerző, gitáros, énekes és zenekara. A várpalotai illetőségű Lohonyai jelenleg Fehérváron tanít. Tette ezt már korábban is, kisfaluban ugyanúgy mint egy szakközépben. Dolgozott hirdetési tanácsadóként. S közben folyamatosan zenélt, írta, játszotta a saját dalait. Lassan ötvenéves lesz, ám fizimiskája, lendülete, lelke alapján egy tizest nyugodtan lealkudhat. A zenekarban most Zelézi Lajosbasszusgitározik (Zoli szerint ő adja a stabilitást), a vokálban a Lohonyai lányok. Katalin és Zsófia (gyorsan megjegyezzük: precízek és pontosak), s itt lenne még a különleges produkció, Vági Zsigmond, aki cajon dobon játszik, illetve valóban virtuóz gitáros. Lohonyai csak arról énekel, amit maga körül lát, ami alapján üzenni akar. Huszonéves korában még arra vágyott, hogy valamifajta, de lehetőleg minél nagyobb ismertséget szerezzen. Mára már letisztult a szöveg, letisztult a dallam, ha úgy tetszik Lohonyai az igényes közönség zenésze lett.

 

FOTÓK


Lohonyai Zoltán és zenekara

VIDEÓ


FELVÉTELEK