Kiscsillag


Kiscsillag

A Kiscsillag néhány világhírű férfi garázsrockzenekara, amely hobbizenekarnak indult, aztán más lett belőle, és amely úgy alakult, hogy úgy alakult. Egy szép napon Lovasi András felfedezte magában a szunnyadó riffelős szólógitárost, vásárolt egy megfelelő hathúros hangszert és szólt a Kispál és a Borz egykori dobosának, Brautigam Gábornak, az ős-Kispál basszusgitárosnak, Ózdi Rezsőnek, valamint a PUF-os Leskovics Gábornak, ugornának már össze egy próbára. A próbák olyan jól sikerültek, hogy egyik követte a másikat és hamarosan összeállt a zenekar első koncertműsora. Aztán jöttek a koncertek, majd az újabb számok, közben elkészült egy demó, végül pedig a teljes lemezanyag. A háromnegyed órás Greatest Hits vol. 1. 2006-ban jelent meg. A zenekarból 2008-ban kivált Brautigam Gábor, helyette Mihalik Ábel ült a dobok mögé. A zenekar ebben a felállásban készítette el második lemezét, amely 2009 februárjában jelent meg Örökre szívembe zártalak címmel, az elsőhöz hasonlóan a Megadó Kiadó gondozásában.

2010. novemberében a Kiscsillag új anyaggal jelentkezett: a Dalok.hu-n megjelent a harmadik album beharangozójának szánt Sirály című kislemez, ami a címadó dalon túl tartalmazott egy feldolgozást is, az Örökre egy új verzióját, amit maga a zenekar készített. "Minden hangszer szerepe megváltozott, így teljesen új ruhát kapott a dal, ami megint csak azt mutatja, hogy egy jó nóta olyan, mint egy jó manöken: minden ruha jól áll neki" – jellemezte a feldolgozást Lovasi.

2011. november 4-én végül megjelent a várva várt harmadik nagylemez, Néniket a bácsiknak! címmel, amiről Lovasi András így nyilatkozott: „Ha igaz, hogy egy zenekar sorsát a harmadik lemez dönti el, akkor mi jó irányba fogunk dőlni.” Hogy mi legyen az album címe, a rajongók segítettek eldönteni, az együttes által felkínált két verzió közül. Az Elég a maradék és a Néniket a bácsiknak! közül a kiscsillagosok az utóbbit választották. „Az Elég a maradék a lemez utolsó előtti dala, himnikus erejű, meg minden” – mondja a zenekarvezető. „Ha ezt tartjuk meg, akkor a lemez borítóján az lett volna, hogy egy égő házat olt tűzoltóruhában a zenekar - de egyikünk sem akarta, hogy felgyújtsuk a házát. Másét meg nem mertük. Pedig mondtam, hogy eloltjuk, nyugi, de senki nem bízik már bennem.” A Néniket a bácsiknak! borítója végül Pécsett készült el rajongók részvételével, akik a fotón hevesen tüntetnek kezükben „Nőt akarok” és „Néniket a bácsiknak!” feliratú transzparensekkel.

A lemez, amely a Megjöttünk a nőkért című dallal kezdődik, tizenhárom számot tartalmaz, többek között a Sirályt. Röviddel a Néniket a bácsiknak! megjelenése előtt a zenekar kiadott még egy lemezelőzetes dalt, az Olajoshordó-t, melyhez egy videoklip is készült. A dal egy gyermekeket segítő karitatív program, a Zenével a gyermekekért keretében íródott, melynek célja, hogy olyan alapítványokat támogasson, amelyek sok kis gyerkőcöt segítenek egy jobb és boldogabb jövőhöz. Az Olajoshordóval a Kiscsillag a Bátor Tábor Alapítvány munkájára szeretné felhívni a figyelmet.
 

 

HONLAP


FOTÓK


Kiscsillag
Kiscsillag
Kiscsillag
Kiscsillag

VIDEÓ


Get Adobe Flash player
Kiscsillag - Légy szíves

FELVÉTELEK