Kardos Horváth János


Kardos Horváth János

Kardos-Horváth János 14 évesen alapította meg első zenekarát, GÁJA néven, majd következtek a középiskolás évek, ahol a Sunny Snack Bár, Hattyúk tava, majd a Zuzmó zenekarok. első stúdió munkáit, a Hattyúk tava zeneakarral végezte, ahol Tóth Balázs két dalát / fekete blues és Kutyák dala / és két saját számát / Ivett, Legendák földje/ rögzítették a budapesti Commanch studióban.

A Zuzmó együttesben Puller István /Calcium / entitással írtak dalokat, melletük Gál Dániel majd később Tucker Dávid dobolt. És Brigi is énekelt egy dalt. A Zuzmó zenekar egy demo lemezt és egy nagy Demo lemezt vett fel - itt ott van a neten - majd János a kilátástalanságot, tapasztalatlanságot és tökölést hátrahagyva elvonult katonának, kvázi újéletet kezdeni. A honvédség alatt jelentkezett a Mütf-re, ahova érettségein szerzett pontjai alapján felvették.
A nagytarcsai katona hónapok alatt ha csak tehette kiment és a Zuzmóból megismert Gál Dániellel zenélt / egy gitár - egy dob / a formációnak csak kazetta felvételei maradtak hátra, de János ez idő alatt írta meg a Nem utazok sehova, Megmozdultam, Vége van az éjszakán, Nyíl dalokat, melyek később - emblematikus - Kaukazus számokká váltak.
A Tatabányai Főiskolán találkozott a Kaukázus együttes mostani tagjaival (Fűrész Gábor / ott tanított, Fodor Máriusz /sampling/ és ő diákok voltak). A gazdasági jellegű iskola ellenére néhány kultúresten már akkor eljátszott egy-két saját dalt, aminek gyorsan híre ment.
Fodor Máriusz a Kaukazussal szinte egyidőben alapította meg a Magashegyi Undergroundot - mely neve János és Máriusz közös ötlete volt, Máriusz az első fellépés előtt Jánosnak mondta, hogy szeretné ha a zenekar nevében benne lenne az "underground" szó, mire János, egy joghurtreklámra emlékezve a "magashegyi" szótagot javasolta elé. Ez így volt.
A Kaukazus név 2002 nyarán, Szigetváron egy USA diáktáborból hazatért "Feri" / nemzetközi kapcsolatok, közgazdász / - vel való beszélgetés alapján ragadt meg Jánosban, melyet aztán az év végére Fűrész Gáborral ketten rögzített lemez meghallgatása után húzott rá az akkor még gegg-nek indult zenei projektre.
A Kaukazus ismertségét Tabányi Józsefnek köszönheti, aki Jánossal a honvédség alatt ismerkedett meg, János a honvédségben megkeresztelkedett és keresztapaságra Józsefet kérte fel, aki ezt vállalta. Barátságuk azóta töretlen, József jelenleg hollandiában dolgozik, programozó. József szerkesztette a zenekar első és utolsó honlapját.
János az első Kaukazus lemez cd formátumban való megjelenésénél, melyet teljes egészében Fűrész Gábor fizetett ki - politikai elemző, piackutató cégének köszönhetően - sajnos otthagyta a főiskolát és elkezdett teljes egészében a zenekarral foglalkozni. nehéz volt mert nem volt zenekar, konkrétan nem voltak tagok. úgyhogy először azokat keresett és tatabányai zenészekkel álltak neki. ezalatt János alkalmi munkákból élt, a szüleinél lakott. Dolgozott építkezésen is. Majd Fűrész cégének taxicsekkjeivel csencselt, mely később derült ki, s ekkor a cégtől eltávolodott, bár Fűrésszel való művészi kapcsolata megmaradt, hála Fűrész bölcsességének.
Ez idő alatt a Magashegyi már a Szelős váll c. slágeren ült. de énekesnő keresés zajlott.
A Mir c elektronikus lemez 2005 nyarán készült. nem lett közönségsiker.
János 2006 tavaszán kopogtató cédulát gyűjtött vidéken az Szdsz-nek majd kéthetes munka után relative sok pénzzel tért vissza a fővérosba, és elhatározta hogy leteszi a taxi sofőr vizsgát, melyre a kopogtató cédula gyűjtésen megismert Gyula ösztönözte. Gyula annak előtte zöldséges volt és taxis, de eljátékgépezte a vagyonát. János taxis karrierje egy nő miatt ment füstbe, már középiskolában megismerkedett Viktóriával, majd néhány év múlva 2006 tavaszán újboli találkozásukkor komolyabbra fordult érzelmi elhivatottsága és megkérte a hölgy kezét.
2006 juliusában házasodtak össze. Azóta három gyermekük van, Lenke, Ábel, Zsombor - a fiuk kétpetéjű ikrek.
A házasságkötés Jánost arra ösztönözte hogy komoly munkát találjon magának, egy szállodában recepciosként helyezkedett el, amit az adminisztrációs káosz miatt 2006 decemberében egy szolgáltató cég sales- munkakörére cserélt.
2006 őszén a Kaukazus felvette az Amerika nem hazudik c lemezét, melyben Fodor Máriusz nagy mértékben segitkezett - kvázi producerált - ennek egyik oka a közös barátság, másik oka üzleti szempontból volt fontos, Máriusz a Szeplős váll c dalhoz készülő klippet Gróf Balázzsal rajzoltatta meg, az ehhez szükséges pénzt János nagyerejű közvetítésével Fűrész Gábor bocsátotta a Magashegyi rendelkezésre. Ekkor két projekt futott. a Kaukazus szellemi átjáróház volt, János dalai alapján, a Magashegyi underground Máriusz szigorú felügyelete alapján zajlott - a Magashegyi underground ez alatt leszerződött a CLS kiadóhoz és Bocskor Bíborkát bevette énekesnek.
az amerika lemez kétségkivül közönségsiker lett. folytköv
 

2008. augusztus 20-án Kiss Péter kancelláriaminisztertől átvehette a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést.
A 2009-es magyarországi európai parlamenti választásokon a Lehet Más a Politika–Humanista Párt közös listáján szerepelt.

 

 

HONLAP


FOTÓK


Kardos Horváth János
Kardos Horváth János
Kardos Horváth János
Kardos Horváth János
Kardos Horváth János
Kardos Horváth János

VIDEÓ


Get Adobe Flash player
Kardos-Horváth János, Magyar Dal Napja 2010, Keleti Blokk