Irie Maffia


Irie Maffia
A 2005-ben alakult Irie Maffia rövid idő alatt a fiatal magyar közönség egyik kedvenc koncertzenekarává nőtte ki magát. Nem csoda, hiszen a reggae, hiphop, rock és funk határait egymásba mosó bandának a frontvonalában koncentrálódnak az újgenerációs kedvencek: az elsőszámú underground díva Sena, a Zubolyból is jól ismert Busa és MC Columbo licitálnak egymásra szövegeikkel. A tizenegytagú válogatott zenekarvezetője a pozanon játszó Dermot, hammond orgonán pedig Jumo Daddy szaggat.

A Dési Tamás dobos és Havas Miklós basszusgitáros által alkotott világszínvonalú ritmuszsekció adja a Maffia alapját: bombabiztos és a legütősebb! A dobbasszus páros korábban több ismert hazai zenekarban bizonyította tehetségét együtt és külön-külön is, session zenészként. Szekér Ádám gitáros személyében, aki szintén több ismert előadó oldalán megfordult már zenészként, dalszerzoként, megtalálták a tökéletes társat: Irie Maffia Rocktrió néven elhíresült dob-basszus-gitár hármasuk alkotja a zenekar kemény magját. Mösziő Zsömi az ország legkábítósabb perkásaként erősíti a zenekart. A Maffia nyáron új tormbitásra váltott, Meggyes Ádám a jelek szerint nagyszeruen megfelel a zenekar és a közönség elvárásainak. A tagfelsorolásban végül, de persze nem utolsó sorban dj Future verhetetlen szkreccsmesterként pakolja a lemezeket a rock alá.

Az elmúlt három évben az Irie Maffia a hazai fesztiválpaletta minden lehetséges színpadán koncertezett a Szigettől a Balaton Soundon át a Volt fesztiválig, soundsystem (DJ-k és MC-k) felállásban pedig az ország klubjait járták be.

2008 augusztusában az index.hu mint a Sziget fesztivál legjobb koncertjérol írt az Irie Maffia bulijáról.

 
A zenekar első albumának (Fel a kezekkel!) lemezbemutatója 2007. december 1-én volt az A38 Hajón, telt házas bulival. A Bombaklaat című szám a Radio Cafén az őszi játszási toplista első tíz helyezettje közé került, két hétig vezette is azt. 2008 tavaszára elkészült az első klipp is, a közönségkedvenc Hands in the air számhoz.

A 2008/34. heti, augusztus végi magyar MTV top selection listát, azaz a music tv legtöbbet játszott dalait az Irie Maffia - Hands in the air klippje vezette.

Az Irie Maffia soundsystem formációja a Corvin tetőn tart heti klubbestet, itt minden kedden őrületes reggae-t kínálnak a közönségnek.

 
A Maffia azonban nemcsak itthon aratja a babérokat. Első kiadványuk 2006 elején jelent meg: az egyik legnépszerűbb európai dancehall-zenekar, a német Seeed által elhíresült Rodeo riddimre, azaz dancehall alapra készült el az Irie Maffia saját verziója, amelyet Európa vezető reggae-dancehall kiadója, a Germaica Records jelentetett meg. A sikert meglovagolva szinte minden környező országban turnéztak Romániától Németországig, a portyázás egyik csúcspontja az olaszországi Rototom Sunsplash, a kontinens talán legkomolyabb reggae-versenye volt 2007 nyarán: az Irie Maffia csapata több mint száz európai zenekart maga mögé utasítva a házigazda olaszok mögött a második helyen végzett. Azért is komoly fegyvertény ez, mert formabontó felállásukkal és eklektikus hangzásukkal egy tradícionális műfaj ortodox zsűrijét sikerült meggyőzniük. 

 
A Maffia a 2008-as amszterdami My City Budapest fesztiválon a külföldi kurátorok elvárásainak is megfelelve a legfontosabb magyar zenekarok közt kapott helyt, valamint felkérték játszani az I. világháború lezárásának 90. évfordulóját ünneplő roveretoi fesztiválon Olaszországba, ahová minden európai országból egy zenekart delegáltak a közszolgálati rádiók (Magyarországon a Petőfi rádió).
 

A Maffia felvételeit megannyi helyre licenszelték (Chellotronica 2. válogatás, Europavox, Hungry For Hungary válogatás lemezek), egy számuk többszázezer példányban jelent meg CD-n az egyik legnagyobb lengyel napilap mellékleteként, Geller című demo EP-jüket (2006) pedig a rajongók mára teljesen elkapkodták.

Az Irie Maffia tagjai:

Sena Dagadu - ének, rap, spoken word
Kéri András (MC Columbo) - ének, vokál, ragga, rap
Busa István - ének, vokál, rap
Élő Márton (Dermot) - harsona
Horváth Gáspár (Jumo Daddy) - billentyűk
Havas Miklós - basszusgitár
Szekér Ádám - gitár
Dési Tamás - dob
Meggyes Ádám - trombita
Oláh Antal - ütős hangszerek
Baranyai Ákos (DJ Future) - szkreccs

 

HONLAP


FOTÓK


Irie Maffia
Irie Maffia
Irie Maffia
Irie Maffia
Irie Maffia
Irie Maffia
Irie Maffia
Irie Maffia
Irie Maffia
Irie Maffia
Irie Maffia

VIDEÓ


FELVÉTELEK