Fool Moon



Fool Moon

A Fool Moon vokálegyüttes 2001-ben alakult Szegeden, és azóta - hazánkban egyedülállóan - a popacappella, azaz hangszeres kíséret nélküli éneklés popzenei műfaját népszerűsíti Magyarországon. Első lemezük "Csillagok..." (2003, Warner-Magneoton) címmel került a boltokba, melyen magyar slágerek feldolgozásai hallhatók, de a csapat énekel angolul, olaszul, franciául sőt, "Acappelland" (2008, MDB Records) című nagylemezükön még bantu nyelven is, olyan előadóktól mint Sting, Paul Simon vagy Eric Clapton.

8 éves pályafutásuk alatt felléptek Magyarország legelismertebb előadóival, többek között Presser Gáborral, Szolnoki Péterrel, Malek Andreával vagy Edvin Martonnal, és 2008-ban képviselték Magyarországot Csézyvel a belgrádi Eurovíziós Dalversenyen. Nyugat-Európa fesztiváljainak állandó fellépői, de koncerteztek már Tajvanban és Dél-Koreában is, rendszeresen utaznak távol-keletre, ahol a koncertek mellett workshopokat tartanak, és acappella versenyeken zsűriznek.

2005-ben a Fool Moon első helyezést ért el pop kategóriában a grazi Ward Swingle A Cappella Versenyen, Európa legrangosabb ilyen jellegű megmérettetésén, így a kontinens legjobbjai közé emelkedhetett, 2006-ban pedig a VI. Tajvani Nemzetközi Acappella Versenyen kapott első helyezést és két különdíjat.

Az "Acappelland" című lemezen található “Szerelem, szerelem” című népdalfeldolgozás a King’s Singers együttes és más rangos csapatok átirataival együtt kapott jelölést 2008-ban a Nemzetközi CARA díjra legjobb folk/népdal kategóriában, és Legjobb átirat díjat 2006-ban Tajvanon, majd 2010-ben Varese-ben.

A vokális zene népszerűsítése céljából 2005-ben életre hívták Szegeden a "Fool Moon" Nemzetközi A Cappella Fesztivált, az első ilyen jellegű rendezvényt az országban, mely a nagy sikerre való tekintettel évente megrendezésre kerül.

Az együttes tagjai:
Mészáros Tamás
Molnár Gábor
Rácz Gergő
Wodala Barnabás
Németh Miklós

 

HONLAP


FOTÓK


Fool Moon
Fool Moon
Fool Moon

VIDEÓ