Borlai - Zsoldos
Borlai Gergő magyar dobos jelenleg a Hazugmagazin, a European Mantra és a Tzumo Electric Dreams együttes, Presser Gábor és Charlie dobosa, továbbá a legtehetségesebbnek tartott dzsessz-dobos Magyarországon.
A klasszikus zenei végzettséggel és a jazzben is több évtizedes jártassággal rendelkező Zsoldos Béla egyik legkiemelkedőbb ütőhangszeres művészünk, aki sokoldalúságának köszönhetően a reneszánsz hagyománytól a bigband zenéig és a kortárs megszólalásokig minden közegben otthon érzi magát.
Borlai Gergő
Borlai Gergő 1978. május 27-én született Budapesten. Édesanyja Borlai Kinga a Magyar Rádió egyik vezető hangmestere, édesapja Lakatos Gábor, aki az ország egyik legjobb hangmérnöke. Három éves korában kezdett el dobolni Harvey Mason és Joe Morello hatására, akiket Herbie Hancock és Dave Brubeck lemezein hallott. Édesapja hobbizenekarának a dobfelszerelése rendelkezésére állt, így önszántából az első dolog, amit meg akart valósítani az Hancock Chameleon és Brubeck Take Five című száma volt. Apjának köszönhetően szinte születésétől fogva dzsessz és jazz fusion lemezeket hallgatott, így nagyon korán elkezdte tanulmányozni ezeket a zenéket. Hat éves korában ezzel a két számmal vették fel egy zeneiskolába az ország egyik legjobb dobtanárához, Nesztor Ivánhoz. Nála tizenkét éves koráig tanult, majd leginkább autodidakta önképzésbe váltott át. 1990-ig tanult Nesztornál, majd 1992-től 1996-ig Szanyi Jánostól vett órákat. Vele a mai napig konzultál, bár saját állítása szerint a zenékből tanult a legtöbbet. Zongorán és basszusgitáron autodidakta módon tanult meg játszani. Még ekkor, tizenkét éves korában kezdett el zenélni a hazai zenei élet élvonalában, amely örömére a mai napig töretlen, s ekkortól kezdve ír dalokat.
Profizmusának méltó bizonyítéka, hogy állandó tagja többek között Presser Gábor, Koncz Zsuzsa, Katona Klári, Charlie, Zorán, Jamie Winchester & Hrutka Róbert és Babos Gyula zenekarának. Számos albumon kamatoztatta már tehetségét: Komár László, Tolcsvay László, Dopeman, Tátrai Tibor / Szűcs Antal Gábor, Szentpéteri Csilla, Bajor Imre, Deák Bill Gyula, Roy & Ádám, Gerendás Péter, Malek Andrea, Király Linda és még sokan mások lemezeinek állandó szereplője. Magyarország legsikeresebb filmzenéiben is az ő dobjainak hangját hallhatjuk: Szerelem utolsó vérig (Presser Gábor), Valami Amerika (Pálvölgyi Géza), Kalózok (Jazz+Az - Dés László), A miniszter félrelép (Dés László). 2004-ben együttműködött a szlovákiai Charon's boat együttessel, amely jelenleg MadDogX név alatt működik. 2007-ig több mint száz CD-n hallható játéka.
Kétszer választották az év dobosának és két életműdíjjal is megtisztelték, továbbá két aranylemezét produceri tevékenységei miatt kapta. 2001-ben az Arany Dobverő-díjat, illetve 2004-ben az Artisjus „előadóművészi jutalom a kortárs magyar zeneművek bemutatása terén kifejtett kiemelkedő tevékenységért” díjat vehette át.
Zsoldos Béla
A klasszikus zenei végzettséggel és a jazzben is több évtizedes jártassággal rendelkező Zsoldos Béla egyik legkiemelkedőbb ütőhangszeres művészünk, aki sokoldalúságának köszönhetően a reneszánsz hagyománytól a bigband zenéig és a kortárs megszólalásokig minden közegben otthon érzi magát.
Patinás zenészcsaládból származik, előadóművészként és komponistaként egyaránt jegyzik, emellett a Zeneakadémia jazz tanszékének docense. Munkássága elismeréseként az Artisjus- és eMeRTon-díjas művész tavaly megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.
HONLAP
FOTÓK
Forrás: dalok.hu/borlaizsoldos
VIDEÓ
FELVÉTELEK