Belmondo



Belmondo

A Belmondo zenekar 2005-ben alakult az alkotás és a zene iránt elkötelezett, rutinos előadókból, akik eddigi bandáik után valami mást, újat szerettek volna kipróbálni.
A Belmondo első dala és klipje (Lesz, volt, van) 2006 januárjában került napvilágra és mindjárt a leggyakrabban megszólaló hazai számok egyike lett. Ezt követően, 2006 májusában megjelent első nagylemezük is (Él ilyen Alien), melyhez a későbbiekben még 3 videoklip (Mégis remél; Nyugi, megváltozom; Minden nő) készült.
2006 nyarán az alighogy felbukkanó Belmondo együttes már megkapta első VIVA Comet díj jelölését is az új zenekarok kategóriájában.

A Belmondo elsősorban koncertzenekar és létezésének közel 5 éve alatt minden évben növelték élő fellépéseik számát. Előadásaikon garantált a jó hangulatú élcelődés, a gegek és fricskák, szövegeik egyszerre elgondolkodtatóak és humorral fűszerezve tartanak tükröt a közönségnek.
2008-ban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak többek között a magyar MTV által rendezett MTV Icons siófoki koncertsorozatán, ahol a Belmondo az LGT előtt tisztelgő napon lépett fel.

Második nagylemezük (Hogy nézel rám?) 2008 nyarán jelent meg. Ennek első kislemez-sikere a Rocksztár című szám, melyhez egyik leglátványosabb klipjüket készítették.
2008 decemberére leforgatták az album második videoklipjét is a Szájszám című dalhoz, mely a TELEKOM Fenntarthatósági Nap pályázatán Zene kategóriában 1. helyezést ért el.

2009-re új számok és egy kiemelkedő rádiósiker is napvilágot látott, ez a Szabadon című dal, mely az MR2 2009-es válogatáslemezén is szerepelt és amelyhez egy animációs klip is készült.
Részt vettek fellépőként ismét többek között az MTV Icon EDDA napon, a Red Bull Music Clash rendezvényen a KFT-vel, a Magyar Dal Napján számos helyszínen, jelölték őket a VIVA Comet „Legjobb magyar pop/rock album” kategóriában, illetve készítettek egy MR2 akusztik felvételt is.

A 2010-ben a frontember (Czutor Zoltán) fellépett az MTV Icons Nagy Feró napján, ez év végén jelent meg harmadik Belmondo album, a Szájba rágót!, mely sokkal komplexebb és kiforrottabb, mint az előző kettő. Az első pop-os hangzása, a második rockzúzása után a Szájba rágót! sokkal inkább beat-esnek, fülbarátabbnak mondható. Az album első klipje a Drága lányok című számhoz készült, melyet decembertől tart műsoron a magyar MTV.
2010 novemberében döntősök voltak a Jazzy Rádió dalversenyén. A sajátos felfogásban átdolgozott Belmondo dal 300 mű közül került a legjobbak közé.

A 2011-es év rendkívül jól indult a Belmondónak. Január végén készítettek egy közös dalt Fábián Julival (ex-Barabás Lőrinc Eklektric) „A lelke érdekel” címmel a Jazzy Rádió felkérésére, amelyet az MR2 tart műsoron. Ugyanezen társaság felkérte őket egy nőnapi dal megírására is. Címe: „Angyal lennél”.

Váratlanul robbant a köztudatba 2011 februárjában az MR2 által napi több alkalommal játszott, szívbemarkoló szerelmes daluk, a „Mikor”, amely még albumon sem jelent meg, de a rádióhallgatók már most beszavazták az utóbbi tíz év legjobb 15 száma közé. A 2011-es Sziget Fesztiválon a Magyar Rádió szimfónikusaival mutatják be a dalt.
A Pannónia Fesztivál felkérte őket, hogy írják meg a 2011-es PaFe hivatalos dalát. Már ez a szám is elérhető és vélhetően sokak kedvencévé válik. Czutor Zoltán, a Belmondo vezetője 2011. április 15-én megkapja az ARTISJUS „Az év szövegírója” díját.
 

 

HONLAP


FOTÓK


Belmondo
Belmondo
Belmondo
Belmondo
Belmondo

VIDEÓ


Get Adobe Flash player
Belmondo - Rocksztár

FELVÉTELEK